Szent Ferenc életfelfogásában az a lenyűgöző (többek között persze), hogy radikális szegénysége nem párosult semmiféle társadalomfelforgató forradalmisággal. Saját életében fölösleges fényűzésnek tartotta azt is, hogy szilárd falú házban lakjon, de nem kifogásolta a – végső soron Krisztust dicsőítő – egyházi pompát. Erős jelkép a híres találkozása III. Ince pápával, ahogy átöleli egymást a rongyos kis szerzetes és a nagy hatalmú egyházfő. Ez látható Kállai Nagy Krisztina fenti grafikáján, és erről szól az alábbi részlet A keresztény Európa szentjei című könyvből.

„III. Ince pápa nagy hatalmú ember volt. Sosem habozott teljes szigorával föllépni, ha olyan bűnt látott, ami az Egyházat veszélybe sodorhatta. Keményen megfeddte akár a királyokat és hercegeket is, ha azok nem igazságosan uralkodtak, hanem a saját hasznukat lesték. Leginkább az háborította föl, ha az országok uralkodói egymással civakodtak és hadakoztak ahelyett, hogy közösen küzdöttek volna a keresztény Európára támadó külső ellenséggel. Azt tartotta: a pápának – azaz neki magának – az a feladata, hogy lelki hatalmával összefogja, irányítsa a földi uralkodókat. Ehhez illően nagy pompával vette körül magát. Ő maga szerényen élt, de tudta, hogy a díszre és pompára szükség van, ha Isten nagysága iránt tiszteletet akar ébreszteni az emberekben.

Sokszor szorongatta a szívét a félelem, hogy hiábavalók lesznek az erőfeszítései, és szertefoszlik, amiért dolgozott. Ezen az éjszakán is azt álmodta, hogy meginog Róma hatalmas temploma, a Lateráni-bazilika. Úgy látta álmában, már csaknem összedől az épület, amikor egyszer csak vékony kis emberke kerül elő valahonnét, s vállával támasztja meg a repedező falakat.

Ekkor fölriadt álmából, de még reggel is aggodalmasan ráncolta a homlokát, amikor tróntermébe készült, hogy a meghallgatásra jelentkezőket fogadja.

– No, hadd halljam, mi lesz a dolgunk ma délelőtt – szólt mogorván a püspökhöz, aki az ügyek intézésében segített neki.

– Ferenc fog eléd járulni, Assisi városából, tizenkét társával együtt. Áldásodat kérik, s engedélyedet, hogy prédikálhassanak az embereknek.

– Hallottam én már erről a Ferencről és a társairól – mondta a pápa. – Túlságosan is kemény az életük. Nem kételkedem a lelkesedésükben, de előbb-utóbb elfogynak a követőik, ha ilyen szigorú szegénységet követelnek.

– Szentatyám, ez az ember nem akar mást, mint hogy hagyjuk őket Jézus Krisztus tanítása szerint élni – mondta a püspök, akinek titokban nagyon tetszett, amit Ferencék terjesztettek.

Ince fölvette a legdíszesebb öltözékét, és bevonult a palotája legfényesebb termébe, ahol a vendégeket fogadni szokta. Aztán beleült a trónszékébe, s intett az ajtónállóknak, hogy engedjék be Ferencet és társait.

Ezek be is léptek, és ahogy körülnéztek, csak úgy káprázott a szemük a sok csillogó dísztől és gazdagságtól. Nem is mertek eleinte a pápára nézni, csak térdre borultak, és meghajtották a fejüket. A homlokuk majdnem súrolta a fényes márványpadlót.

Aztán Ferenc fölemelte a fejét, és a tekintete találkozott a pápa tekintetével. Így néztek egymásra egy percig, a díszes trónszéken ülő, hatalmas Ince pápa, meg a szegény, alázatos, rongyos Ferenc. A pápa törte meg a csöndet:

– Miért jöttél el hozzám, Ferenc?

Ferenc pedig kissé megszeppenve, de azért bátran válaszolt:

– Azért jöttünk hozzád, szentatyánk, hogy tiszteletet és engedelmességet fogadjunk neked. És azt kérjük, add áldásodat a közösségünkre, s engedd meg, hogy Jézus Krisztus örömhírét hirdessük az embereknek.

Ekkor Ince megborzongott, mert hirtelen fölmerült benne a gondolat: az a kis szerzetes, akit álmában látott, aki megmenti az Isten házát az összeomlástól, nem más, mint a rongyos, szegény Ferenc testvér!

A teremben álló bíborosok és püspökök csodálkozva látták, hogy a pápa fölkel a trónjáról, odamegy Ferenchez, fölsegíti a földről – és átöleli! Ferenc maga is fölemelte a kezét, és viszonozta az ölelést.

Az egyházi vezetők és Ferenc társai is mind összesúgtak és boldogan összenevettek erre. Mert látták, hogy két nagy ember áll előttük, akik bár sokban különböznek egymástól, Isten ügyéért munkálkodva mégiscsak egymásra találtak. S ez valóban így is volt. III. Ince pápa is folytatta nagy művét, szigorral és tekintéllyel kormányozta az Egyházat, Ferenc pedig szegénységben élt továbbra is, a Gondviselésre bízta magát a társaival együtt, úgy prédikáltak Jézus Krisztusról, immár a pápa jóváhagyásával.”

***

Ezt a jelenetet idézi fel Zefirelli filmje, a Napfivér, Holdnővér is – drámaibb és romantikusabb feldolgozásban: