Egy erdélyi atya mesélte el gyermekkora egyik legszebb emlékét. Karácsony előtt történt néhány nappal. Édesapja éjjel váratlanul felkeltette őt, és csendben kihívta a fáskamrába. Itt két órán át fát hasogattak. A kisfiú mérges volt az apjára, hogy minek ezt az éjszaka kellős közepén tenni. A következő éjszakán az édesapja újra felkeltette őt. Néma csendben felpakolták egy nagy szánra az előző nap felhasogatott fát, majd elhúzták a falu szélére, ahol egy szegény, idős néni lakott, akinek elfogyott a tűzifája, és napok óta fagyoskodott. Titokban lepakolták a rengeteg fát a háza mellé, majd észrevétlenül eljöttek. Másnap reggel a néni, ahogyan kijött a házából, nem akart hinni a szemének. Azt mondta, angyalok jártak nála, Isten megsegítette őt. Napokig ámulva mesélte az egész faluban a csodálatos eseményt. A kisfiú, aki később pap lett, azt mondta, hogy ez volt élete legszebb karácsonya: amikor édesapjával jót tettek, titokban, mint az angyalok. És talán ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy ő pap lesz, Istennek és az emberek szolgálatának szenteli az életét.