Kétségtelenül a világ (vagy legalábbis az európai és a világegyház) egyik legismertebb magyar személyisége Árpád-házi Szent Erzsébet – igaz; sok embernek valószínűleg eszébe se jut, hogy „magyarként” tekintsen rá. Talán igazuk is van?

Egyfelől:

Már hogy ne lenne magyar, ha magyar király leánya volt, mégpedig nem is akármilyen magyar királyé: II. András idejében erős, tekintélyes, gyarapodó ország volt a magyar királyság – megtiszteltetésnek vehette Türingia grófja, hogy ebből az uralkodói családból kapott a fiának feleséget: az ifjú Erzsébetet.

Magyarországon is született – minden bizonnyal Sárospatakon –, és családja sok szálon kötődik a magyar történelem kulcsfontosságú eseményeihez. Testvérbátyja volt IV. Béla király, aki a tatárok pusztítása után újjáépítette az országot, aki megerősítette a hatávidéket és Budán királyi várat épített, s akit ezért második honalapítóként is emlegetünk. Béla leánya – azaz Erzsébet unokahúga – volt Szent Margit, aki a viszályoktól beárnyékolt időkben a lelkiismeret és a hit világító fáklyája tudott lenni, s aki életének nagy részét azon a szigeten élte le, amit ma Margit-szigetnek nevezünk szép fővárosunk közepén.

És hogy egy tragikus eseményt is megidézzünk történelmünkből: Erzsébet édesanyját, meráni Gertrúdot magyar főúr gyilkolta meg, amint azt Katona József híres drámája, a Bánk bán elbeszéli.

Másfelől:

Már hogy nevezhetnénk magyar szentnek Erzsébetet, ha életének túlnyomó részét nem ebben az országban élte le – nagy kérdés, hogy kicsiny gyermekkora után bármikor is megszólalt-e még magyar nyelven… A kor szokásai szerint már néhány éves korában odaköltöztették leendő férje családjához – jelen esetben Türingia grófságba, Wartburg várába –, hogy a helyi szokásokban nevelkedjen, a nyelvet megtanulja. Tehát Erzsébetet is türingiai grófnénak nevelték, német környezetben, s így is élte le egész életét.

Arról sem tudunk pontosat, hogy szüleivel találkozott-e még valaha – akik közül, mint tudjuk, csak apja volt magyar, Gertrúd királyné épp úgy idegen földről érkezett annak idején a magyar királyságba, mint ahogy Erzsébet idegenként érkezett a türingiai grófságba. (Tegyük hozzá: már II. András édesanyja is bizánci hercegnő volt, Châtillon Anna; az uralkodói családok esetében a „magyarság” nemigen értelmezhető vérségi vagy etnikai alapon.) Mivel Erzsébet házassága is diplomáciai szempontok szerint köttetett, a két család bizonyára igyekezett kihasználni ennek előnyeit, azaz valamiféle kapcsolattartás lehetett közöttük a későbbiekben is. Valószínű, hogy a kis Erzsébetnek lehetett magyar kísérete – lovagok, szolgálók –, arra azonban nincs történelmi bizonyíték, hogy Erzsébet még bármikor is magyar földre lépett volna életében (az ezzel kapcsolatos történetek inkább kedves legendáknak tekinthetők).

Szent Erzsébet felnőtt életének kulcsfontosságú eseményei – szerelmi házassága, lázadozása társadalmi helyzete ellen és ezzel együtt a szegények elkötelezett szolgálata, élete alkonyán önfeláldozó szerzetesi-betegápolói munkája – mindenesetre semmilyen módon nem kötődnek magyarországi származásához, illetve itteni helyszínekhez.

A mi „megfejtésünk”:

A Szent Erzsébetről szóló történetek a Magyar szentek élete című kötetünkben kaptak helyet, akárcsak az Árpád-házhoz kötődő többi szent. (És mint mondjuk Szent Gellért, akit pedig legalább annyi joggal nevezhetnénk „velencei szentnek”, mint amennyire Erzsébetet „magyarnak”.)

Ezért második kötetünkbe, A keresztény Európa szentjeibe már nyilván nem kerülhetett be, holott elvileg éppúgy helye lehetett volna ott is: az európai civilizáció és értékrend szempontjából egyértelműen meghatározó és szimbolikus jelentőségű Szent Erzsébet alakja.

Aki mindkét kötetet beszerzi, annak mindenesetre nem kell ezzel a dilemmával szembesülnie… :-)

***

A fenti fotón egy sárospataki szobor (Varga Imre műve), mely egy türingiai jelenetet ábrázol: Erzsébet elkíséri a háborúba induló férjét