Érdekes történetek a szentek életéről, gyermekes családoknak, hittanosoknak

Szentjeink

Szentjeink

Gazdag ember volt-e Szent Miklós?

December 6.: Szent Miklós napja

2019. december 06. - szentjeink.hu

szentmiklos.jpg

Aligha lehetett szegény ember Szent Miklós, hiszen a sok adományt, amivel a szegényeknek és bajba jutottaknak segített, csakis a saját pénzéből adhatta…

 

Valószínűleg ő az egyik legrégebben (a Kr. U. 3. és 4. században) élt szent azok közül, aki nem szenvedéssel vagy vértanúhalállal „érdemelték ki”, hogy szentként tiszteljük őket, hanem azzal, hogy talentumaikat – vagyonukat, képzettségüket, vezetői rátermettségüket – jól hasznosították Isten országáért.

Szent Miklóst ezért ízig-vérig „európai szentnek” nevezhetjük, az európai értékrend és gondolkodásmód képviselőjének – bár ő maga a mai Törökország területén élte le egész életét.

Ezért szerepel az ő története is A keresztény Európa szentjei című könyvünkben.

Ebből idézünk itt egy részletet:

 

Volt egyszer egy ember, aki egy egész láda aranypénzt örökölt a szüleitől. Anyja és apja korán meghalt, ő maga még fiatal volt, és testvére sem volt, akivel osztoznia kellett a gazdagságon. Akár kényelemben, jómódban, senkivel sem törődve is élhette volna az életét. De ő más utat választott, mégis sikeres és boldog ember lett belőle; olyan, akire mind a mai napig szeretettel gondolnak világszerte, különösen Európa jó néhány országában.

Miklóst – így hívták ezt az embert – kicsi korától kereszténynek nevelték. Ritka dolog volt ez akkoriban, két-háromszáz esztendővel azután, hogy Jézus Krisztus az emberek között tanított. Akkor még sokszor üldözték azokat a Római Birodalomban, akik nyíltan vallották, hogy Jézus Krisztus az Isten fia, aki halálával és föltámadásával megváltotta a világot, s minden embert a boldog életre hív. Miklós szüleit szerencsére nem bántották, így békében élhettek. Mire a gyermekük fölcseperedett, már alábbhagyott a gyűlölködés a keresztények ellen. Úgy hírlett, maga a római császár, Nagy Konstantin is nyílt szívvel fordul Jézus tanításai felé.

Tehát Miklós a keresztény hitben nevelkedett, s igyekezett a körülötte élő emberekre is azzal a szemmel tekinteni, ahogy hite szerint Krisztus is látta őket. Így amikor egy család – amelyik nem messze lakott tőle Patara városában, a Földközi-tenger partján – nagy bajba került, mindent megtett, hogy segítsen rajtuk.

Úgy esett, hogy ez a család egyszer csak elszegényedett. Elfogyott minden pénzük, és még azt sem tudták visszaadni, amit kölcsön kaptak egy gazdag embertől, aki egy nap be is állított hozzájuk, és így szólt:

– Nem várhatok tovább, adjátok vissza a pénzt, amit kölcsönöztem nektek.

– Csak egy kis időt adj még – mondta az édesapa. – Valahogyan összeszedjük a pénzt, és megadok mindent.

– Márpedig én nem megyek el üres kézzel – erősködött a gazdag ember. – Ha nem a pénzemet, valamit akkor is adnod kell nekem.

– Ugyan mit adhatnék? Nincs semmim, ami számodra értékes lenne…

– Dehogy nincs – mondta a gazdag ember. – Add nekem a három lányod közül a legnagyobbat. Eladom őt a rabszolga-kereskedőknek, aztán kezdjenek vele, amit akarnak. Én meg éppen megkapom az árából a pénzt, amivel tartozol.

Kérlelte a szegény ember, hogy csak még egy hetet, vagy akár csak három napot adjon még neki, addig majd csak megszerzik valahogy a pénzt. Végül abban maradtak, hogy egyetlen nap haladékot kap, s ha addig nem tudja törleszteni az adósságát, odaadja a lányát.

Hogy, hogy nem, Miklós hírt kapott erről az esetről. Elhatározta, hogy segít a pórul járt családon. Otthon, a házában kinyitotta a ládát, amiben a szüleitől örökölt aranyakat tartotta, egy kis zacskót megtöltött belőle, és éjnek idején odaosont a szegény ember házához. A nyitott ablakon bedobta a pénzt, de mivel nem akarta, hogy kiderüljön, hogy ő adta, uccu neki, már ott sem volt.

Lett nagy öröm és csodálkozás másnap a szegény ember házában! Abból a zacskó aranyból meg tudták adni a tartozást, de még arra is jutott belőle, hogy a nagyobbik lányt tisztességgel férjhez adják, s a násznépet vendégül lássák.

Ám az öröm nem tartott sokáig, mert ezzel megint csak elfogyott az összes pénzük. Kuporgatták a maradék filléreket, de aztán már kenyérre való sem maradt. Tanakodott a szegény ember a feleségével: most mit csináljanak? Végül azt mondta:

– Elmegyek én holnap a gazdag emberhez, akinek adósai voltunk. Kölcsönt ugyan már biztosan nem kapunk, de fölajánlhatjuk neki a középső lányunkat, hogy adja el a rabszolga-kereskedőknek. Talán abból kaphatunk annyit, amiből megélünk egy darabig.

A felesége sopánkodott, siránkozott, de neki se volt jobb ötlete.

Miklósnak viszont ez is a fülébe jutott. Újra kinyitotta a ládáját, megint megtöltött egy kis zacskót arannyal, és éjnek évadján megint bedobta azt a szegény ember házának ablakán. Így aztán ez a leány is megmenekült a rabszolgaságtól, a család pedig a nyomortól. Férjhez is tudták adni a lányt, megülték a lakodalmat.

Most már csak egy leánya maradt otthon a szegény embernek. És akárhogy igyekeztek, újból olyan szegénységre jutottak, hogy ismét azt fontolgatták, rabszolga-kereskedők kezére adják ezt a legkisebb lányukat. De a szegény embert furdalta a kíváncsiság, hogy mi módon menekültek meg kétszer is a bajból. Most már lesben állt az ablaknál éjszaka. Meg is látta Miklóst, ahogy a nyitott ablakon behajítja az újabb zacskó aranyat. A nyomába eredt, és akárhogy igyekezett Miklós, a végén csak utolérte. Akkor leborult előtte, úgy hálálkodott:

– Köszönöm, hogy háromszor is megsegítettél a bajban. Ugyan mivel érdemeltem ki, hogy ilyen sokat nekem adj a pénzedből?

– Azt mondod, az én pénzemből? – kérdezett vissza Miklós. – Ami ezen a világon van, az mind Istené. Amit nekünk adott, csak azért kaptuk, hogy jó célokra használjuk. S mi lehetett volna most jobb cél, mint három leány megmentése a csúf rabszolgaságtól?

– Mégis, mondd, mivel hálálhatnám meg a jóságodat? – kérdezte a szegény ember.

– Csak azt kérem, tartsd titokban, hogy ki segített rajtad – válaszolta Miklós.

A szegény ember aligha tartotta be az ígéretét, mert hamarosan elterjedt, hogyan fordította jóra Miklós a három leány életét. Igaz, ő sem fukarkodott a jócselekedetekkel. Ha alkalma nyílt, hogy egy-egy rászorulón segítsen, örömmel megtette. És egy olyan kicsi városban, mint Patara, nem könnyű ezt titokban tartani…

 

Bővebb információ A keresztény Európa szentjei című könyvről itt található >>

 

Ha szeretné megrendelni a könyvet, kérjük, ide kattintson >>

 

keresztenyeuropa.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szentjeink.blog.hu/api/trackback/id/tr6415341310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása