Szent Márton életének leghíresebb jelenete – amikor karddal kettévágta, s megosztotta katonai köpenyét egy koldussal – rengeteg művészt megihletett az évszázadok során. Ki-ki a maga korának megfelelő stílusban ábrázolta az eseményt, sokszor még a környezetet és az öltözéket is saját korukhoz igazították.
Például ezen a képen Georg Raphael Donner osztrák művész 1734-ben készített, barokk stílusú szobra látható. Az egyébként valójában a Krisztus utáni IV. században élt szentet itt a szobrász az ezerháromszáz évvel későbbi „divat” szerint öltöztette fel: Márton magyaros huszármentét, huszárcsákót visel…
A szobor a pozsonyi Szent Márton Dómban látható. Sokáig a dóm főoltárán állt, később áttették a templom jobb oldali mellékhajójába. Fotó: Thaler Tamás (Wikipedia)
A keresztény Európa szentjei című könyvünk minden fejezete után az Olvasók figyelmébe ajánlunk néhány olyan látnivalót, amit az adott szenthez kapcsolódóan érdemes megnézni. A Szent Márton történetét elbeszélő fejezet után is öt ilyen érdekességet ajánlunk, a fent említett pozsonyi szobor ezek közül az egyik. További információ A keresztény Európa szentjei című könyvről >>